A Balatoni Múzeum nyugalmazott néprajzkutatója, Dr. Petánovics Katalin visszaemlékezéseinek harmadik részletét közöljük. Illusztrációként a történet helyszínére, Sármellékre vonatkozó fotótári anyagunkból válogattunk.

Nahát, Józsi fiam...

Az 1960-as évek derekán még nem volt egyszerű a közlekedés a falvakba. Vagy nagyon korán ment a busz, amikor még nem illett zavarni a családokat, vagy későn, amikor már kevés idő jutott a néprajzi gyűjtésre, egyszóval a menetrendet nem a néprajzi gyűjtésekhez igazították.

Sármelléki kislány viseletben - 1943

(Balatoni Múzeum, Fotótár)

Ezért arra gondoltam, hogy legjobb lesz, ha veszek egy biciklit, s azzal majd akkor mehetek, amikor nekem is, és a falusiaknak is alkalmas időben érkezem.  Elkezdtem hát gyűjtögetni a pénzemet, ami bizony lassan ment, mert keveset kerestem, s abból is albérletet fizettem, de azért idővel csak összejött a szükséges összeg.  Elmentem a boltba, ahol rögtön – szinte büszkén – mutatták, hogy íme, most éppen van egy piros női biciklijük, s örüljek neki, mert egyébként csak rendelésre szoktak kapni.  Persze, hogy örültem, hiszen az első vagyonom volt.

Használtam is sokat, ami felkeltette a rendőrség figyelmét is, hogy ki vagyok én, akit hol itt, hol ott látnak feltűnni a piros biciklivel, és ezért gyakran igazoltattak. A bicikli azért is jó volt, mert azzal ott álltam meg, ahol akartam, s ahol láttam valami érdekeset. Így esett meg Sármelléken, hogy egy  késő délután igyekeztem hazafelé, mert nagy sötét felhők gyülekeztek az égen, és az eső szele is elkezdett fújni.

Sármelléki viselet - 1968

(Fotó: Dr. Petánovics Katalin; Balatoni Múzeum, Fotótár)

 

Mégis valamiért benéztem egy régi ház udvarára, s  észrevettem, hogy egy nagy kupac frissen felvágott fa tornyosodik az udvarban, amit egy idős néni kötényében próbált behordani a fészerbe, még mielőtt megázik. Leugrottam a bicikliről, köszöntem, s megkérdeztem, hogy van-e kosara? Van, persze. Akkor hozza ki gyorsan. Kihozta. Sietve megraktam és már rohantam is a fészerbe, egymás után kiöntöttem a fát, gondoltam majd lesz ideje  szépen elrakni, és mire az első kövér cseppek elkezdtek esni, a fa mind  tető alá került.

Asszony sármelléki népviseletben - 1972

(Fotó: Dr. Petánovics Katalin; Balatoni Múzeum, Fotótár)

 

Már köszöntem is el, amikor a néni odafordult hozzám és azt mondta: Nahát, Józsi fiam, nem gondoltam, hogy ilyen rendes gyerek vagy! Meg is mondom apádnak, hogy milyen sokat segítettél! - Nem mondtam meg a néninek, hogy nem vagyok a szomszéd Józsi – bár rövid hajammal, kockás ingemben és farmer nadrágomban nyugodtan fiúnak is nézhetett – mert arra gondoltam, ha az apja megdicséri a fiát egy olyan dologért, amit meg sem tett, hátha megmozdul benne a lélek, s legközelebb valóban segít az idős szomszédasszonynak, s akkor utólag jószívvel elkönyvelheti a megelőlegezett dicséretet.

 

 

Írta:

Dr. Petánovics Katalin

néprajzkutató