Az első múzeumi egyletek életéből
2018. február 09. írta: balatonimuzeum

Az első múzeumi egyletek életéből

 A keszthelyi múzeumi egyesület létrehozását évtizedekkel megelőzték a szomszédos megyeszékhelyek.

Veszprémben 1872-ben Ivánfi Ede piarista gimnáziumi tanár kezdeményezte a Veszprémvármegyei Történelmi és Régészeti Társulat létrehozását, a püspök támogatásával.

001.jpg

Szombathelyen ugyanebben az évben a Vasmegyei Régészeti Egylet kezdte meg munkáját. Itt is egy tanár, a premontrei rendi kanonok, Lipp Vilmos volt az alapító, aki a megye római kori emlékeivel foglalkozott. Az egylet több ezres régiséggyűjteményt állított ki a püspöki palotában. Ásatásokkal és adományokkal gyarapodott az anyag, amely a céhes ipar termékeit, néprajzi tárgyakat és régi okmányokat is magában foglalt.

Kaposváron 1877-ben alakult meg a Somogymegyei Régészeti és Történeti Társulat, a gyűjtőmunka ekkor kezdődött meg. 1894-ig 1500 darab tárgy gyűlt össze.

 Lipp Vilmos portréja

 A veszprémi társulat a munkájához nem kapott támogatást a várostól, így feloszlottak. A század végén a kaposvári kezdeményezés hasonló sorsra jutott. Szombathelyen egyben maradt a gyűjtemény.

 

11017047_947347891943553_3551240260627784979_n_1.jpg

A szombathelyi múzeum épületét 1908-ban adták át.

 

Új és biztos anyagi háttérre, szervezeti támogatásra volt szükség. 1897-ben alakult meg a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége, amely országszerte átvette a vidéki múzeumok, egyesületek szervezését, és hozzájárult fenntartásukhoz. 

622873_20.jpg

A veszprémi múzeum épülete 1920-ból való.

 

A XX. század elején újraindult a gyűjtés Veszprémben és Kaposváron is. Hamarosan önálló épületeket emeltek a múzeumoknak. 

 

Írta:

Haász Gabriella (történész-muzeológus, Balatoni Múzeum)

A bejegyzés trackback címe:

https://balatonimuzeum120.blog.hu/api/trackback/id/tr2613645690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása